A szocmédia nem átok és áldás egyszerre, lustaság lenne efféle általánosítás előtt fejet hajtani. Inkább átok, és mind benne fetrengünk. Minél inkább belemész, annál jobban elmélyül, egy idő után már nem ér le a lábad - az ott pedig már a jó öreg darkweb, jéghideg víz, tele nemnormális cápákkal. Persze fővonalas felhasználók, urambocsá Pokémon Go játékosok sosem tévednének efféle kellemetlen helyekre, legalábbis önszántukból nem - és ezért viszi bele a fekete vízbe az átlagfelhasználót az Idegpálya története....aztán el is kell ám lopni .

Emma Roberts játssza Vee-t (teljes nevén Venust, de úgy látszik, azt túl soká tart kimondani), a végzős középiskolást (megjegyzem, Emma Roberts 25 éves), aki egyelőre képtelen dönteni arról, hogy képzőművészeti egyetemre menjen tovább, vagy a kispolgári létet válassza. Az utóbbi több mindent takarhat, de a képző mindig rossz választás. Vee tehát nem tud magával mit kezdeni, ezért hagyja, hogy barátnője, Sidney (Emily Maede) rábeszélje arra, hogy beszálljon az Idegpályába, ebbe az online közösségi játékba, ami kb. a Pokémon Go, a Periscope és a YouTube keveréke, azzal a különbséggel, hogy főleg szadisták szórakoznak vele.

Az Idegpálya játékosainak névtelen online felhasználók kihívásait kell teljesítenie, minél merészebb a feladat, annál több pont jár a sikeres kivitelezésért. A szociál-szivatásnak ezen formája gyorsan népszerű lesz, ezrek kezdenek idegpályázni, és örömmel teszik ki magukat idegenek kénye-kedvének, a netes közönség szeme láttára. Vee a legelső feladatának teljesítése közben ismerkedik meg Iannel (Dave Franco), aki szintén idegpályázik. Elhatározzák, hogy közösen feszülnek neki az elkövetkező megmérettetéseknek, melyek az idő előre haladtával kezdenek egyre veszélyesebbek lenni…

A film első kétharmada meglepően izgalmas - a film készítői rendezték korábban a szintén internetes privát szféra-problémákkal foglalkozó, eléggé problematikus Catfish című áldokumentumfilmet, ezért nem vártam tőlük sokat, szóval ezzel megleptek. Átjön, mennyire kettős a jónépnek a netes biztonsághoz való hozzáállása: a csapból is az folyik, hogy mindenki mennyire ki van téve mindenféle online támadás veszélyének, illetve senki adatai nincsenek biztonságban - ám azzal semmi problémánk nincsen, hogy magánéletünk minden apró mozzanatát, meg az összes olyasmit, ami senki másra nem tartozik, közszemlére tegyünk, illetve engedélyt adjunk applikációknak az eszközeinken tárolt adatokhoz való hozzáférésre (tudom, tudom, TE nem teszel ilyet, TE kivétel vagy.

Szóval a film nagy része képes úgy reflektálni erre a szociális, kommunikációs rémálomra, hogy közben szórakoztató és izgalmas tud maradni. A történet lendületes, a film képi világa pedig első osztályú, modern, csiricsáré és cool egyszerre, mint a mindenkori nagyvárosi élet maga. Az Idegpálya talán legnagyobb pozitívuma a vizualitása, a neon city helyszín tökéletesen passzol a témához.

Aztán jön a film utolsó harmada, amely kirántja ez alól a pörgősen elmesélt YA-vízió alól a narratív talajt, és átmegy túlzó, illogikus marhaságba, amit hirtelen úgy teletömnek akcióval, hogy csak meglepetten és hitetlenkedve bámulok. Roberts és Franco alakítása szimpatikus, persze sokkal többet várni kettejüktől felesleges. Néha ennyi is elég, sőt, az Idegpálya egyes jeleneteiben éppen hogy puszta szimpatikusságuk segít elterelni a figyelmet a kisebb és még nem túlságosan zavaró, illogikus fordulatokról. De az utolsó harmadon már semmi sem segít.

A lezárás durva túlzásaitól eltekintve nem rossz kis film. Az üzenete egyértelmű - jól szájba is rágják -, és az internetre, szocmédiális életünkre, valamint arra nézve, ahogyan ebbe valós emberi kapcsolataink belefűződnek, agresszíven negatív, és nem is baj, hogy az. Ráadásul az első kétharmada pörgős, szórakoztató, és gyönyörűen van fényképezve.