Emma Roberts és Evan Peters újra egy pár!!2016.09.16. 05:01, Cee
Emma Roberts és Evan Peters kapcsolata 2012 tavaszán fordult barátiból romantikussá, a következő év decemberében pedig az eljegyzésre is sor került. 2015 júniusában rajongóik legnagyobb bánatára szakítottak egymással, később azonban mégis új esélyt adtak a dolognak, mely egészen 2016 májusáig működött is, amikor végül úgy határoztak, jobb, ha különválnak.
A pár azonban a szakítás ellenére is képtelen volt elszakadni, így aligha meglepő, hogy augusztusban ismét együtt kapták lencsevégre őket annak ellenére, hogy a színésznő ekkor már mással randizott. A napokban pedig a FYF Fest egyik zenés rendezvényén látták őket egymás társaságában, amikor már kétség sem fért hozzá: újra együtt vannak.
"Abszolút úgy néztek ki, mint egy szerelmespár. Ölelkeztek, Emma pedig játékosan szórakozott Evannel. Határozottan úgy néztek ki, mint akik együtt vannak." - nyilatkozta az US Weeklynek egy szemtanú. Egy Robertshez közeli barát pedig megerősítette: a színészpáros új esélyt adott a kapcsolatnak, így valóban összejöttek.
x
Evan New Yorkba is elkísérte Emmát, akit a Fashion Week, illetve televíziós megjelenései szólították a városba. Így már nem fér kétség ahhoz, hgy újre egy párt alkotnak.
|