redcarpet-fashion.gp - Fanni cikke2018.01.15. 19:20, Cee
Emma Roberts is a meghívottak között volt a 2018-as Critics' Choice Awards-on, amit még január 11-én, csütörtök délután rendeztek meg a Santa Monica-ban található Baker Hangar-ban.
A 26 éves színésznő egy nagyon kifinomult és minimalista ruhában érkezett a kék szőnyeges díjátadóra, ahol remekül nézett ki és nagyon elegáns volt. Emma egy fehér, pánt nélküli és finoman alakkövető Giorgio Armani estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek. A színésznőt már viszonylag régen láthattuk nagyobb eseményen, így örültem a visszatérésének, ráadásul egyből egy remek szettet láthattunk tőle, ami bár egyszerű volt, de a letisztultsága és a modern részletei miatt mégis nagyon tetszett. A ruha maga volt a tökéletesség, ezen igazán jól látszik, hogy kifejezetten az ő számára készítették el, hiszen egyetlen hiba sincs rajta; Emma kecses alakját végig hibátlanul követte, aminek köszönhetően a vékony dereka és a formás csípője is fantasztikusan ki lett hangsúlyozva, valamint visszafogottan a dekoltázsára és a vállaira is felhívták a figyelmünket. Ezek segítségével a végeredmény is egy kicsit fiatalosabb és kacérabb lett, ami a színésznő stílusához is nagyszerűen passzolt, amibe lehetetlen lenne belekötni. Kifejezetten tetszett, hogy Emma és a stylistja a ruha mellé szintén egyszerű, modern kiegészítőket választottak, ez esteben pedig örültem, hogy az élénk színeket inkább mellőzték és kellemes arany árnyalatokat használtak fel, melyek a fehér ruhához remekül illeszkedtek. A fehér alapszínen kicsit meglepődtem, de nem bántam meg, hogy ez mellett döntöttek; az jól látható, hogy a színésznőnek a bőrszíne elég világos, de nagy szerencséjére ez a monokróm stílusú árnyalat egyáltalán nem sápította, a szatén anyaghasználat pedig még előkelőbbé tette a megjelenését. Kiegészítőként egy pár arany Jimmy Choo magassarkú szandált, szintén arany Jimmy Choo clutch-ot és Norman Silverman ékszereket választott.
Emma haja leengedve maradt, amit a hátára omolva visel egyenesre vasalva, valamint mű frufruval dobták fel az egészet, ami ahogy másik, úgy az én tetszésemet nem nyerte el. A sminkje viszont rendben volt; a szemeit arany és barna színekkel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, végül az ajkaira téglaszínű rúzst vittek fel.
|