Emma Rose Roberts 1991. február 10-én született New York-ban. Édesapja a híres színész, Eric Roberts. Emma karrierje 2001-ben kezdődött, amikor is megkapta a Betépve című filmben Johnny Depp lányának a szerepét. A Nincs mese című sorozatban énekelt és gitározott. Bemutatkozó albuma, az Unfabulous and More: Emma Roberts, amit 2005 szeptemberében kezdtek forgalmazni. Ezt követően számos filmben és sorozatban szerepelt: Sikoly 4, Rokonlelkek, Családi üzelmek, American Horror Story, Scream Queens.
Július 11-én megjelent az American Horror Story 9. évadához egy karaktereket bemutató rövid videó és néhány promóciós kép is. Az évad az 1984 címet viseli, melyből egyértelműen kiderül, hogy az '80-as években fog játszódni. Emma mellett az évadban szerepet kapott még: Billie Lourd, Leslie Grossman, Cody Fern, Gus Kenworthy, Angelica Ross és Zach Villa is. Emma karaktere Brooke Thompson lesz.
Augusztus 22-én volt a 'Little Italy' című film premier vetítése Kanadában, augusztus 24-től pedig már a kanadai mozikban is megnézhető. Azóta is folyamatosan jelennek meg a still képek, illetve már 3 db clip is napvilágot látott.
Az első rövid videóban Shawn Mendes: There's Nothing Holding Me Back című száma az aláfestő zene és a 2 főszereplő néhány romantikus pillanatát nézhetjük meg. A második clipben azt a jelenetet láthatjuk, amikor Emma karaktere, Nikki hazaérkezik és először találkozik a rokonaival (itt megnézhető). A harmadikban pedig ismét egy romantikus jelentet kaptunk, méghozzá azt, amikor az ifjú szerelmespár pizzát süt közösen (itt megnézhető).
Emma legújabb filmjét, az "In A Relationship"-et április 20-án mutatják be a Tribeca Filmfesztiválon. A bemutatón Emma nagy valószínűséggel nem tud részt venni, hiszen éppen Barcelonában van, ahol a "Paradise Hills" című filmet forgatja. A bemutató előtt megosztásra került egy videó, ami egy rövid jelenetet tartalmaz a filmből, és a bustle.com oldal egy rövid összegző cikket is közölt, amit most elhoztam lefordítva!!
A Tribeca Filmfesztiválon április 20-án kerül bemutatásra az indie rom-kom, "In A Relationship" című film. A történet 4 barátot követ nyomon egy nyáron, és megismerhetjük kapcsolataikat. Emma Roberts és Michael Angarano, vagyis Hallie és Owen régóta egy pár, ám úgy tűnik kapcsolatuk a végéhez közelít. Eközben Willa és Matt (Dree Hemmingway és Patrick Gibson) barátok, és nem igazán tudják, hogy van-e több is köztük ennél. Ez egy olyan film, ami sajnos sok ember számára ismerős lehet - mint azt a rövid klip is mutatja, ami a legrosszabb társkeresési kifejezéseket rögzíti.
A klipben nyilvánvalóvá válik, hogy Matt az egyetlen a négy barát közül, aki úgy gondolja, hogy kapcsolatban van. Willa azonban ragaszkodik hozzá, hogy ők csak együtt lógnak. Ez tudatos kerülése minden felelősségnek és ragaszkodásnak, miközben bevonja valaki más érzelmeit is. Matt és Willa ha megvitatnák egymással, hogy pontosan mit is akarnak, akkor sebezhetővé válnának egymás előtt. Több kifejezés is megmutatja a probléma különböző árnyalatait, amikkel Matt és Willa nem akarnak szembesülni. Ha nem randevúzol a szakítással sem kell foglalkoznod, ugye?
Matt is megemlíti, hogy nem randizhatnak, mert attól tart, hogy belelátnak a pénzügyeibe. Ha Matt fél a költségvetési felelősségvállalástól, hogyan tudna személyes felelősséget vállalni valaki másért? A történet kapcsolatban áll azokkal az emberekkel, akik a felnőttkorral és a randevúzással kűzdenek, csakúgy, mint az In A Relationship karakterei. "Nem akarok egyedül lenni!" - mondja Hallie Willa-nak. Hallie tart attól, hogy egyedl legyen, és ennek szentel alá más kapcsolati kérdéseket.
Ha Hallie az egyéni szabadságát akarja, akkor rendben van. De ha azért van kapcsolatban, hogy kerülje az egyedüllétet, az nem jó ok arra, hogy együtt maradjanak. Az új kapcsolatok mindig izgalmasak, sok dolgot élünk át, mielőtt valóban megismerjük a másika.. vagy önmagunkat.
Az In A Relationship című filmet Sam Boyd rendezte, és egy azonos című filmen alapul, melyek főszereplője Dakota Johnson volt. A The Hollywood Reporternek egy interjúban elmondta Boyd, hogy a film középpontjában a párkapcsolati problémák állnak.
"A felmerülő problémák általában egyszerűek: szeretjük egymást, de én vagyok én, te vagy te. Fontos számomra, hogy olyan filmet készítsek, amely megszólítja a fiatalokat, valóban arról szól, amivel kűzdenek és amitől valóban félnek"- mondta Boyd. A baj egy része, hogy a fiatalok nem képesek kifejezni az érzéseiket, félelmeiket.
2018. április 6-án jelent meg Drake legújabb videóklipje a Nice For What című számhoz! A klipben több híres nő szerepel, köztük Emma is. A videónak cselekménye nincs, csak minijelenetek és látványos beállítások. A videóklip egyértelműen a nők ünneplése - ahogy a legtöbb kritikus fogalmaz. Emma a klipben 2:50-nél tűnik fel néhány jelenet erejéig. A klipben szerepel még Olivia Wilde, Rashida Jones, Tiffany Haddish, Zoe Saldana, Michelle Rodriguez, Syd és még sokan mások.
A 2017-es ünnepi szezonban a Prada újra bemutatja a "The Postman's Gifts" című rövidfilmeket, melyek az elismert amerikai Autumn de Wilde rendező vezetésével készültek. A rendező két fő történetre bontotta a filmeket. Az első a "The Postman Dreams 2", ami összesen 4 rövidfilmből áll és a Prada Galleria táskákat reklámozzák benne. A második történet pedig a "The Postman's Gifts", melyben a Prada kiegészítőket reklámozzák szintén 4 rövidfilmben.
A "The Postman Dream" első része még 2015-ben került bemutatásra. A mostani, második részt (a 4 kisfilmet) a vágy, öröm, és az elégedettség inspirálta. A központi szereplő a Prada Galleria táska, ami kulcsfontosságú a filmekben. A vágy tárgya maga a táska. A részeket pedig a titokzatos postás, a hollywoodi csillag, Elijah Wood is összeköti, hiszen ő az összes részben szerepel postás egyenruhájában és piros csokornyakkendőjében. A filmek humorosak és szeszélyesek, kissé szürreálisak, ezek a filmek a fantázia életrekeltői, hogy elkényeztessenek!
A "The Postman's Gifts" című fejezet alá tartozó 4 kisfilmben a Prada kiegészítők mint totemek, talizmánok jelennek meg egy szürreális forgatókönyv szellemében. Christina Wargo énekesnő zenéje pedig még inkább kiemeli a nagylelkűség és szeretetteljes ajándékozás fogalmát és rámutat a Prada darabok meglepetésére.
Emma a "The Postman Dreams 2" első rövidfilmjében kapott szerepet, mely a "The Bogey" címre hallgat. Kedvencünk egy gyönyörű piros Prada (“Alpaca Wool and Silk Dress”) ruhát viselt, amihez egy elképesztő Prada cipőt (“Satin Mary Jane Pump”) választottak. A kisfilmben Emmának a postás hozta meg a gyönyörű Prada (“Large Galleria Tote Bag”) táskáját. Nézzétek meg a videót, mert nagyon aranyos kis reklám lett!
"Mindig van egy történet a ruháim mögött." - Emma Roberts
Találkoztam Emma Robertsel a Chateau Marmont kertjében, egy napsütéses délutánon, miután tavaszi fotósorozatunkat elkészítettük vele. Egy eldugott sarokban ültünk, Billecart-Salmon rozé pezsgőt ittunk, és a divatról, partykról és a hajszínről beszélgettünk. (Roberts vörös hajú a találkozón, de másnap sötétre fogja festetni). Meglehet bocsátani, ha úgy gondolod, ez olyan cikk lesz, mint mindegyik, amit a fiatal színésznőről olvastál, de tévedsz.
Még jobb: Jó történeteket mond. Az okos anekdoták, új narratívák és olvasás iránti imádata egyaránt áthatja az életének minden aspektusát, és megmagyarázza, miért végtelenül érdekes és mindig szórakoztató. Rengeteget dolog bizonyítja Roberts-ről, hogy őszinte bibliofil, mint az új vállalkozása: a digitális könyvklub és a Belletrist nevű közösség, melynek az a célja, hogy felfedezzék és megosszák az irodalmat.
Robertsnek mindig van egy története, amit érdemes megosztani, mint akkor, amikor Drew Barrymore mellett ült egy divatbemutatón, és majdnem elvesztette az eszméletét. "Mindig próbálok uralkodni az arckifejezésemen, de nagyon zavarban voltam, amikor Drew mellé ültem a Coach divatbemutatón" - mondja, utalva a márka 2017-es elő-őszi bemutatójára. "Én vagyok a legnagyobb Drew rajongó, és amikor ránéztem olyan vörös lettem; Én csak a féltem. Drew mellé ültem a következő Coach Shown, és olyan kedves volt, emlékezett rám. Nagyon izgatottnak éreztem magam emiatt."
Természetesen Roberts történetmesélése a napi öltözködésre is kitér. Mert van itt egy dolog: ha a divat a kommunikáció és az önkifejezés egyik formája - amelyik azt mondja el a világnak, hogy kik vagyunk - akkor Roberts nemcsak teljes mértékben folyékonyan beszél, hanem egy mesteri író is.
"Felnőttem - különösen a vörös szőnyegen és fotózásokon, mikor annyira fiatal voltam mindenki megpróbálja kideríteni, ki vagyok. De most azon a ponton vagyok, ahol azt gondolom, hogy önmagam vagyok és el tudom dönteni, hogy mi az igaz számomra, tudom mit szeretek, és vállalom, hogy az éppen trendi vagy nem."
Természetesen elismeri, hogy nem mindig olyan egyszerű divatosnak lenni. A fiatal, sikeres, divatmívű színésznő egyik mellékterméke az, hogy ha közösségben vagy, akkor valószínűleg lesz ott kamera. És mint bárki, aki valaha is látta magát, te is tudod, hogy jól érezheted magad egy ruhában, de mégsem kedveled a fényképeket. Vegyük például Roberts kapcsolatát a bohém ruhákkal. "A fejemben igen, jól nézek ki és nagyon magabiztosnak érzem magam, de aztán fotókat látok és nem nézek ki aranyosnak, ami sajnos aggodalomra ad okot. Tehát amikor viselek valamit, ami nem feltétlenül nagyszerű a képeken, de élvezni tudom, mert nem hagyom el a házat.
Az öltözködés a munkához is kötődik, mind a vörös szőnyegen, mind pedig a forgatásokon. Amikor a karakterekbe lép, Roberts hangulatlapokat készít a magazinokból származó cikkekből. "Valószínűleg havi 30 magazint vásárolok, és kollázsokat készítek azokból, amiket szeretek" - mondja. "Van egy hatalmas dobozom az összes kivágásommal, így amikor új szerepet vállalok, átnézem a kivágásokat és keresek olyan dolgokat, amelyek inspirálnak engem. Mindig olyan öltözéket, hajat és sminket hozok létre, amely a divatban és a sminkben hozza létre a saját hangulatát. Ezután készítek egy könyvespolcot a karakterem számára is. "A könyvespolc egyszerű, talán négy, öt cím, amelyet a West Hollywood-i Book Soup-ban szerzek be, és a karakteremet szem előtt tartva választom ki.
A Scream Queens hivatalos Youtube csatornájára ismét felkerült egy rövid videó Emma főszereplésével. A videó témája: Chanel és Dr. Brock kapcsolata. Mindkét színész beszél egy kicsit a karaktereik randevújáról, és közben rövidke összefoglalót is kapunk kettejük kapcsolatáról.